2018. feb 18.

A Deákról Barcelonába nyolc és fél perc alatt

írta: Jakab Anna
A Deákról Barcelonába nyolc és fél perc alatt

A Vicky Barcelona egy régi vágyam volt. Mióta Barcelonában jártunk mindig is szerettem volna visszakapni azokat az ízeket, amiket ott próbáltunk ki. Ezért akárhányszor a Gozsdunál jártunk mindig erős késztetést éreztem, hogy ide is eljussunk. Szerencsére sikerült is, a blog miatt pedig most ki is értékeljük.

Első benyomások

Bírom a Gozsdu életérzést. Tetszik a pezsgés, ami itt fogad. Ahogy sétáltunk a hely felé többen megszólítottak angolul, hogy a saját éttermükbe csalogassak. Peti még mondta is, hogy ez jó hír, mert akkor vagyunk olyan jól öltözöttek, mint a külföldiek.

Ahogy beléptünk a Vicky Barcelonába, máris kérdezték a foglalásunkat és az asztalunkhoz vezettek. Sajnos a hely, amit nekünk szántak nem a legkényelmesebb helyen volt, így rákérdeztem kaphatnánk-e kevésbé forgalmasabb helyen lévő asztalt és nagyon készségesen átvezettek egy másikhoz.

welcome_drink.jpg

A kicsit gyanúsan kinéző, de meglepően finom welcome drink

A pincér hölgy, aki egész este leste a kívánságainkat elmondta mit tudunk rendelni, majd magunkra hagyott, hadd válasszunk. Néhány perc múlva azonba visszatért egy kis welcome drinkkel, ami „egy kis vodka, egy kis gyümölcslé és sok szeretet keveréke” volt. Én itt dobtam egy hátast. Hölgyeim és uraim,

egy hely nemcsak az ott felszolgált ételektől és italoktól lesz igazán egyedi, hanem az ott dolgozók személyiségétől.

Rajta látszott, hogy el tudja adni magát és a helyet is, szereti, amit csinál, mi pedig hagytuk magunkat kényeztetni. Már rossz este nem lehet. Könnyen le lehet venni a lábamról.

Rendeljünk

Természetesen sangriáztunk és én még kipróbáltam a ház borát is. Minden isteni volt, akár csak Barcelonában. Az ételek kiválasztása azonban jóval nehezebb feladat volt, így ezt Jakab úr fogja bemutatni, mert én már a felére nem emlékszem. Egyrészt a sok hozzávaló miatt, másrészt az a sangria elég ütős volt és éhgyomorra Panninak kicsit megártott. Welcome to Barcelona baby!

img_20180125_195711.jpg

Sangría por favor

Peti véleménye:

Imádok tapasozni. Ha betévedünk egy jó étterembe, sokszor az jelenti a legnagyobb szívfájdalmat, hogy nem választhatok minden szimpatikus kajából egy kevéskét, hogy mindet megkóstolhassam. Na, hát ez egy tapas bárban tökéletesen megvalósítható!

Nagy örömmel vetettük bele magunkat az étlapba és igyekeztünk összerakni az esti portfóliónkat. Végül az alábbiakra esett a választásunk: kecskesajtos saláta gránátalmával, sült krumpli aioli-val, vajas krokett, ibériai szalámi és sonkatál, borban főtt chorizo, paradicsomos baguette. Valamit biztos kihagytam, de ez egy eszméletlen ízélmény volt, lehet, hogy részleges emlékezet-kiesést okozott. Nehéz szavakba önteni, minden tökéletes volt.

A saláta minden falata egy kicsit más ízt hordozott az összetevők pillanatnyi arányának függvényében, a dresszing savanykássága, a gránátalma édessége és a kecskesajt sóssága tökéletes, de mégis izgalmas és heterogén összhangot eredményezett. A húsok és a krokett ezzel szemben az ízek egyszerűsége miatt voltak nagyszerűek. Elolvadtak a szájban, ahogy kell. Ezen a kroketten hetekig el tudnék lenni egy lakatlan szigeten. A Sangria nem volt tolakodó, inkább hűséges kísérője az ízbombáknak. Tökéletes csapatmunka.

img_20180125_200500.jpg

Azt hiszem kimaxoltuk a tapas életérzést!

Fizessünk

Arra számítottam, hogy egy divatos tapas bárban a bulinegyed szívében, ahol ilyen készségesek és szuperek a pincérek és hangulatos élő zene szól, vaskos összeget fogunk otthagyni. Ehhez képest pozitív csalódás volt a - nagyvonalú borravalóval együtt - kb. 9 000 Ft-os végösszeg. Persze ha valaki jobban belehúz a piálásba és sorra kéri a tengeri herkentyűs, húsos tapasokat, lehet, hogy többet kényszerül fizetni, de az biztos, hogy ez a hely megéri az árát.

Értékelés

Panni Peti
Berendezés 5/5 4/5
Mosdó 4/5 5/5
Felszolgálás 5/5 5/5
Ételek íze 5/5 5/5
Tálalás 5/5 5/5
Italok 4/5 4/5
Autentikus hangulat 5/5 5/5
Ár-érték arány 4/5 4/5
ÖSSZESEN 37/40 37/40

★★★★★

img_20180125_195758.jpg

Összegzés

A Vicky Barcelonában minden megvan, ami egy jó vacsorához kell: jó elhelyezkedés, autentikus hangulat, hibátlan kiszolgálás, isteni ízek és italok. Egyaránt ideális romantikus vacsikhoz, kisebb vagy nagyobb társaságoknak.

Nálunk most azt hiszem, ez a hely lett az etalon...

Az biztos, hogy ide is visszatérünk még és mivel mindketten rajongunk Spanyolországért nemsokára oda is visszanézünk. Hasta la vista, spanyol életérzés! #eattheworldin2018 #eattheworldinbp

Szólj hozzá

budapest barcelona kultúra utazás spanyolország európa étterem gasztronómia tapas spanyol konyha sangria világkörüli út